Magyar Hungarian English English
 
 
 
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a.,  e-mail: eltecon@tatk.elte.hu,  tel: 372-2500/6630
 
A A A

Nálunk a 'nemzetközi szinvonalú elitképzés' NEM csak szlogen

 

"Az ELTECON-ért érdemes itthon maradni" (a 2013-ban végzett alapszakos évfolyam egy hallgatója)

 

 Sok, különösen a közgazdaságtan iránt érdeklődő középsikolás fontolgatja, hogy egyetemi tanulmányait már alapszakon is külföldön kezdje meg. Ennek motivációja elsősorban az, hogy így jobban biztosítva látják, hogy később színvonalas külföldi mesterszakon, illetve doktori képzésben tanulhatnak majd tovább, valamint bekerülhetnek magyarországi alapképzésből elérhetetlennek tűnő munkahelyekre. A külföldi továbbtanulásnak nyilvánvalóan megvannak az előnyei ebben a tekintetben, azonban gyakran igen magas költségekkel jár. Annak demonstrálásaképpen, hogy az ilyen típusú továbbtanulási lehetőségek és munkahelyek az ELTECON-ról is elérhetőek (jóval olcsóbban!), érdemes áttekinteni a volt hallgatóink eredményeit. Mivel hallgatóink számos magyar és nemzetközi tanulmányi és üzleti versenyen igen előkelő helyezést értek el, valamint az ELTECON után továbbtanulva rendkívül jól teljesítettek vezető külföldi közgazdasági képzésekben, ma már e képzésekben nagyon komolyan veszik az ELTECON-os ajánlóleveleket. Hogy hogyan sikerült mindezt elérni? Egyszerűen csak következetesen tartottuk magunkat azokhoz az irányelvekhez, amelyek éppen azt célozzák, hogy az ilyen feladatokra felkészítsük a hallgatóinkat. Beszéljenek a tények arról, hogy milyen érvek szólnak az ELTECON mellett!